A paplanos csirkemell ötletét a Heves Megyei Hírlap Nagy Ízvadászat szakácskönyvéből vettem kölcsön (miután két éjszakán át szakácskönyveket tanulmányoztam). Természetesen nem álltam meg, hogy ne kontárkodjak bele a receptbe, szóval rendesen módosítottam az eredeti hozzávalókon:)
Két csirkemellet csíkokra vágtam (vagyis nem én, hanem az anyukám, aki nem kap sikítófrászt a nyers hús érintésétől), szépen megpirítottam a wokban kb 5 deka vajon, aztán átkanalaztam egy jénai aljába. A megmaradt vajra rádobtam 30 deka gombát, és addig sütöttem, amíg a vaj teljesen eltűnt alóla. Elkevertem 2 ek liszttel, és felengedtem 2 deci tejjel. Sóval és borssal fűszereztem, hozzáadtam 2 tojás sárgáját és az előzőleg felvert fehérjét (itt ér véget az eredeti recept), de mivel kevésnek találtam az így keletkezett masszát, gyorsan hozzáadtam egy tömlős sajtot (rémes íze volt, blöe:S), meg 2 deci tejfölt. Addig kutyultam, amíg szép krémes nem lett, aztán ráöntöttem a húsra, és mehetett is az előmelegített sütőbe. Kb 30 perc sütés kell neki, de nem néztem az órát, tehát nem vagyok benne egészen biztos:D Ha már rendesen lehet érezni az illatát, akkor tuti jó;)
Sültkrumpli-karikákkal és savanyúkápival tökéletes^^
Címkék: csirke, csirkemell, fokhagyma, fokhagymakrémleves, gomba, sültkrumpli, sütős